Bemutatkozás
Budapesten élő házaspár vagyunk, akik, mint oly sokan a város nyüzsgéséből kiakartak szakadni a természetbe megpihenni. Több, mint 10 éve vagyunk házasok, és a gyerekek érkeztével még erősebb lett bennünk a vágy, hogy a gyermekkorban dédelgetett fára épült bunkit, valahogy megvalósítsuk, aminek van egy lehajtható hídja. Elsősorban magunknak építettük, de olyan jól sikerült, hogy szerettük volna ezt az élményt elérhetővé tenni mások számára.
A szomszéd telken van egy másik, hasonlóan nagyszerű lombház, melyet egy kedves barátunk épített, mivel a tervezés együtt kezdődött. Ugyanazon a csodálatos helyen két külön telket megvásároltunk, de mindkettőnknek megvan a saját története és hangulata, gondosan figyelve a házak privát szférájára. A házunk lelke az apró részletekben rejlik. Biztosítunk mindent a teljes kikapcsolódáshoz, melynek egyedül a TV és Netflix nem része, hogy a minőségi idő, és közös beszélgetések nyerjenek teret!
A lombházunk a Szent-Mihály hegyen épült, így adta magát, hogy ezt a nevet adjuk. Szent Mihály arkangyal, a mennyei sereg vezére, a sátán elleni harcban az emberiség védelmezője és oltalmazója.
Vendégeink véleménye
Számunkra a legfontosabb, hogy vendégeink felejthetetlen élményekkel térjenek haza.
KIVÁLÓ 40 vélemény alapján Dávid Farkasházi2026-01-28A Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google. Fantasztikus szálláshely, ízlésesen berendezve, csodálatos panorámával. Igazi elvonulós kis kuckó, tökéletes tartalmas kikapcsolódáshoz, elmélyüléshez. Virág és István nagyon kedvesek, segítőkészek😊 Ottó Gyursó2026-01-11A Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google. Nagyon tetszik, hogy szó szerint az erdőben van! Gyönyörű a kilátás, főleg este a jakuzziból a teraszról ! A konyha modern jól felszerelt. Nagyon jó a lombház belső elrendezése! Tetszett hogy nincs tv de egy zenehallgatásra alkalmas eszköz esetleg még emelhetné a hangulatot ! Nagyon jól éreztük magunkat ! Köszönjük ! Balázs Majoros2025-12-24A Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google. Minden extrajó, ár/érték arányban verhetetlen! Mercédesz Molnár2025-12-07A Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google. Egy decemberi hétvégét töltöttünk a Szent Mihály Lombházban. Már kívülről is egy csoda házikó, de mikor beléptünk csak ámultunk ☺️ ízléses berendezés, évszaknak megfelelő ünnepi díszítés, nagyon nagy tisztaság és kedves kis ajándék fogadott minket. A felszereltsége is tökéletes, minden apróságra is gondoltak ☺️ Csodaszép a kilátás is és este a fények nagyon hangulatosak. Csak ajánlani tudom mindenkinek 🩷 Bakai Levente2025-11-13A Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google. Csodálatos 2 éjszakát töltöttünk itt a párommal. Nagyon jól éreztük magunkat, igazán otthonos és felszerelt kis kuckót álmodtatok meg. A jövőben biztos visszatérünk még. Kata Czitán-Kiss2025-09-29A Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google. Ízlésesen berendezett ékszerdoboz - a legapróbb részletekre is gondoltak - egy varázslatos környéken. Három fővel is kényelmesen elfértünk, szuper időt töltöttünk a lombházban. Csak ajánlani tudom :)